Mindennapi csoda

Ma a kései kelés mellett döntöttem, a tegnap estét kipihenendő. Aztán beszéltem Balázzsal, akivel alaposan össze is vesztünk a telefonban.
Délután megyünk agapéra, ahova viszek üdítőt, azonban ezt meg is kellett vennem. Így elcsatangoltam a tőlünk két utcára lévő közértbe. Elindultam és nem láttam a dühtől, nagyon mérges voltam.

Aztán bementem a közértbe és bevásároltam. A közért egyébként az evangélikus templom (kekeckedők kedvéért: imaház) mellett van. A környéken biztos nagyon sok evangélikus lakhat, mivel a két legközelebbi templom szintén evangélikus.
Szóval ebben a templomban még soha nem jártam, nem is láttam, hogy valaha nyitva lett volna a kapuja. Mindenesetre gyerekkorom óta szerettem ezt az épületet. Egy pici park (nagy platánokkal és fenyőkkel) közepén bújik meg és egy picit olyan, mint egy játékház. Díszes homlokzata van, mégis végtelenül egyszerű a szerkezete, nem hivalkodó, nem giccses.
Aztán észrevettem, hogy vasárnap van és szép az idő. Meg eszembe jutott, hogy Csabával tegnap körtelézés előtt szóba került, hogy az emberek, mitha nem értékelnék mostanában az olyan egyszerű és gyönyörű dolgokat, mint naplemente, napfelkelte vagy egy szimpla eső utáni napsütés.
És rájöttem, hogy a mai napsütés egy rendkívül alulértékelt napsütés. Legalábbis általam és addig. Kellemes csend és nyugalom van az egész környéken. Sehol egy autó, a leghangosabhb zaj a fákról jön: némi madár-parpatvar formájában. A kutyák sem ugatnak, legtöbbjük elterülve fekszik a napon, mint egy szuszogó lábtörlő.

Szép van.

Hazamentem, felhívtam Balázst és kibékültünk.