Papírblog
Ma kézzel blogolok. Régen ezt úgy hívták: napló. :o) Változnak az idők.
Este majd begépelem.
Épp egy varjú szállt el mellettem és csodás hangon károgott. Sokan nem szeretik ezt a hangot, de szerintem ez tipikusan abba a kategóriába esik, hogy annyira ronda, hogy az már szép.
Épp a Gellérthegyen egy padon ülök láblógatva, szemben a betonkereszttel.
Nagyon szép idő van.
Több napi otthon megőrülés után végre kint vagyok.
Az előbb átjöttem a Szabadság hídon, ahol iszonyúan fújt a szél, mégis kijózanítóan valóságos érzés volt ott csak úgy állni.
Itt van a város a lábaimnél, álló épületek és mozgó járművel/emberek.
Jó innen figyelni, kicsit olyan, mintha mindent átlátna az ember, hogy hogyan működnek a dolgok.
(Most épp egy piros uszály megy el a zöld híd alatt. Megkapó.)
Innen minden, az embert nyomasztó gond olyan távolinak és jelentéktelennek tűnik.
Lányegtelen a szakdolgozat, az egyetem, az emberek, a társadalmi problémák.
A napsütés, a szél, a hűvös, a madárcsicsergés, a sirályok lebegése, a Duna hullámos felszínén ragyogó, az ablakokról visszatükröződő fény: ezek fontosak.
(Most egy pali a hátam mögött 2 méterrel valószínűleg ezt fényképezi.):o)
Ma hosszú napom volt, és még koránt sincs vége. Egy kicsit mot félek, félek visszamenni oda, ahova ennek a pár percnek csak az emlékét vihetem.
Este majd begépelem.
Épp egy varjú szállt el mellettem és csodás hangon károgott. Sokan nem szeretik ezt a hangot, de szerintem ez tipikusan abba a kategóriába esik, hogy annyira ronda, hogy az már szép.
Épp a Gellérthegyen egy padon ülök láblógatva, szemben a betonkereszttel.
Nagyon szép idő van.
Több napi otthon megőrülés után végre kint vagyok.
Az előbb átjöttem a Szabadság hídon, ahol iszonyúan fújt a szél, mégis kijózanítóan valóságos érzés volt ott csak úgy állni.
Itt van a város a lábaimnél, álló épületek és mozgó járművel/emberek.
Jó innen figyelni, kicsit olyan, mintha mindent átlátna az ember, hogy hogyan működnek a dolgok.
(Most épp egy piros uszály megy el a zöld híd alatt. Megkapó.)
Innen minden, az embert nyomasztó gond olyan távolinak és jelentéktelennek tűnik.
Lányegtelen a szakdolgozat, az egyetem, az emberek, a társadalmi problémák.
A napsütés, a szél, a hűvös, a madárcsicsergés, a sirályok lebegése, a Duna hullámos felszínén ragyogó, az ablakokról visszatükröződő fény: ezek fontosak.
(Most egy pali a hátam mögött 2 méterrel valószínűleg ezt fényképezi.):o)
Ma hosszú napom volt, és még koránt sincs vége. Egy kicsit mot félek, félek visszamenni oda, ahova ennek a pár percnek csak az emlékét vihetem.
posted by kicsijosh at 11:24 du.
6 Comments:
Ha ilyen szép idő van februárban a Gellérthegyen, amint a képen látszik, én is oda fogok járni. ..
De az emlék a Tiéd! :o)
És nem is tudnád értékelni a hegyet, ha nem abban a nyüzsgésben telnének a mindennapjaid.
Szép a cipőm, mi? :o)
Cééép! Biza! ;o)
Nekem is fontos a Gellérthegy. Kittivel is jártam arra, többször, meg Veletek is...
A fénykép jó, kissé fájdalmas is, hogy milyen könnyen bele tudom képzelni magam. (-- "ahova [...] csak az emlékét vihetem.") A cipő szép tiszta maradt. Az A40 tud expozíció-sorozatot készíteni?
Köszi Csaba kedves vagy.
Nem tom mi az az expozíció sorozat. A gépen van egy expozíció korrekciós beállítási lehetőség, gondolom, hogy átállítgatva lehet fényképezni, de ninc semmi erre vonatkozó beépített automatizmus, ha jól gondolom.
Megjegyzés küldése
<< Home