Velő ket(t)ő

A tegnapi nap hosszúra nyúlt, így a tegnapi blog-bjegyzés elmaradt.
Tízkor keltem, de egész éjjel nem sokat aludtam, fáradtan, vállfájással ébredtem. A délelőtt keléssel, gyors reggelivel és majonézkészítéssel telt el. Kicsit később Balázs is felkelt, majd egy picit neteztünk. És akkor úgy fél kettő tájban történt valami, amit ebédnek hívnak. De ez nem is ebéd volt, hanem valóságos lakoma.
Először ettünk marhahúslevesben főtt velőt pirítóssal. Fantasztikus telt, mindent felülmúló íz, a velő remegős-omlós lágyságának és a pirítós száraz-ropogós érdességének különös elegye...
Aztán levesben főtt hús, tormával, de olyan tormával, amelyiktől az embernek szó szerint égnek áll a haja.
Aztán maga a leves, erős mélybarana-aranyló szín, pompás leveszöldségekkel és cérnametélttel.
Majd a főétel. Rántott velő rizzsel és tartár-mártással. A velő kissé szokatlan és a tartár ismerős íze fantasztikus harmóniában olvadt össze, és az ebéd végére mindenki eltelt teljesen.
Azt hiszem, hogy ezt az ebédet sokáig nem fogom elfelejteni...
A végén még jutott egy kis almás geszetnyepüré, meg bontottunk pezsgőt is.

Délután elrohantam moziba, ahova oda is szóltam Csabáéknak, hogy vegyenek jegyet nekem is, mert lehet, hogy kések egy picit. Csabáék azonban ekkor még messzebb jártak, mint én. A mozi elmaradt, a Galéria előbb színre lépett. Galery után egy pici mekdönci, majd hazaindulás.
Éjszakai buszra várás helyett Csabáéknál kindertejszelet-körtelé, meg egy kis beszélgetés, majd futás a buszhoz. Fél kettőre itthon voltam, zuhany, alvás. :o)