egy hét alatt
nagyon sok minden történt és még belegondolni is borzasztó, hogy mennyi minden.
Volt temetés, életem első értékelő központja (ún. assesment center), irodai névnapozás, munka, szaladgálás ide-oda, jegybeírások, kávézás Eszternél, fagyizás Linával, autókázás egy nap háromszor a városon keresztül, autókázásos-ebédelés Balázzsal és Vikivel...
Van egy halom levelem, amit már hónapok óta nem válaszolok meg és ha meglátom ezeket egyszerűen megbénulok tőlük. Nagyon szörnyű.
Blogot azért nem írtam egy hete, mert mindig találtam kifogást rá, hogy ne írjak.
több mint 5 napig egyetlen fényképet sem készítettem, és ekkora kihagyás a fényképezésben mostanság nem volt. Mindig nálam van a gép, mégse akarózott előkerülni és kattintani, arról nem is beszélve, hogy még az akkuja is lemerült.
Lina nyaggat, hogy írjak valammit, de igazából azért nem írok, mert nincs mit írnom. A felszínen nem történt semmi nagyon-nagyon mókás, a mélyben meg pláne nem.
Persze sok jó dolog történt, de asszem, hogy ezeket sikerült összefoglalnom a második bekezdésben.
Kimerült, kiábrándult és fáradt vagyok.
Tegnap rájöttem, hogy csak az államvizsga választ el a diplomámtól és eszembe jutott, hogy tulajdonképpen akár már most hívhatnám magam közgazdásznak. Nem közgazdász-hallgatónak, nem egyetemistának, hanem közgazdásznak. Ez szintén kicsit lebénított. Ez olyan, mintha papíron felnőtté lennék nyilvánítva egy komoly hangzású szakma elsajátítása okán. Pedig nem vagyok felnőtt, nem merek felnőtt lenni, nem akarok felnőtt lenni, félek felnőtt lenni.
Nincs biztonságot jelentő bölcső, délutáni alvás, osztályfőnöki órák, lyukasórák, egyetemi lét.
Van fejlett kritikai érzékem, szakmai zsargonom, hozzáértő tekintetem, némi alkoholfüggőségem, és byron-i életérzésem.
Nagy cucc.
Volt temetés, életem első értékelő központja (ún. assesment center), irodai névnapozás, munka, szaladgálás ide-oda, jegybeírások, kávézás Eszternél, fagyizás Linával, autókázás egy nap háromszor a városon keresztül, autókázásos-ebédelés Balázzsal és Vikivel...
Van egy halom levelem, amit már hónapok óta nem válaszolok meg és ha meglátom ezeket egyszerűen megbénulok tőlük. Nagyon szörnyű.
Blogot azért nem írtam egy hete, mert mindig találtam kifogást rá, hogy ne írjak.
több mint 5 napig egyetlen fényképet sem készítettem, és ekkora kihagyás a fényképezésben mostanság nem volt. Mindig nálam van a gép, mégse akarózott előkerülni és kattintani, arról nem is beszélve, hogy még az akkuja is lemerült.
Lina nyaggat, hogy írjak valammit, de igazából azért nem írok, mert nincs mit írnom. A felszínen nem történt semmi nagyon-nagyon mókás, a mélyben meg pláne nem.
Persze sok jó dolog történt, de asszem, hogy ezeket sikerült összefoglalnom a második bekezdésben.
Kimerült, kiábrándult és fáradt vagyok.
Tegnap rájöttem, hogy csak az államvizsga választ el a diplomámtól és eszembe jutott, hogy tulajdonképpen akár már most hívhatnám magam közgazdásznak. Nem közgazdász-hallgatónak, nem egyetemistának, hanem közgazdásznak. Ez szintén kicsit lebénított. Ez olyan, mintha papíron felnőtté lennék nyilvánítva egy komoly hangzású szakma elsajátítása okán. Pedig nem vagyok felnőtt, nem merek felnőtt lenni, nem akarok felnőtt lenni, félek felnőtt lenni.
Nincs biztonságot jelentő bölcső, délutáni alvás, osztályfőnöki órák, lyukasórák, egyetemi lét.
Van fejlett kritikai érzékem, szakmai zsargonom, hozzáértő tekintetem, némi alkoholfüggőségem, és byron-i életérzésem.
Nagy cucc.

3 Comments:
A Chapel hill borok a délbalatoni borok legjobb ipari mennyiségben elõalított borai. Örüljünk neki. Nem tudok, mit mondani. Szeretlek, és nem ettõl leszel vagy nem leszel felnõptt a szememben. Szeretlek, és ez nem változik. :o)
Kitartás! Mindig elõre, szembe a fénnyel!
Ha már így szóba került ez a téma az előző commentben: én is szeretlek. A többit meg e-mailben. :o)
Jé, barlangi borok! :,-)
Ami meg a többit illeti: :,-(
Megjegyzés küldése
<< Home