hiánypótlás
Az elmúlt két hétben dolgozó emberré váltam.
Orsi korábban egy telefonbeszélgetés alkalmával felkészített, hogy egész másképp lesz minden egy munkahelyen, mint ahogyan én azt elképzelem.
Igaza lett. És nagyon jó, hogy sok dologra felkészített.
Például számomra a dolgozóság/munkahely valamiféle idealizált képként élt. Vannak ugye ott emberek és mindenki azért dolgozik lelkesen, mert a cégnek az jó és minden azért történik, mert az valamiféleképpen előreviszi a dolgokat.
Hát nem.
Az emberek inkább valamiféle második otthonként építik be magukat a munkahelyre és inkább a kényelemre avagy a kényelmetlenség elkerülésére törekednek sokféle módszerrel. Persze azért dolgoznak is, látványosan, sokat, csakhogy mindenki tudja róluk meg, hogy ők a legnagyobb hardwörkerek...
Szóval a mai bejegyzés megmondós részét ezzel le is zárom, mert ezt a szöveget pár hónap múlva visszaolvasva majd, lehet, hogy csak megcsóválom a fejem. :o)
Inkább megmutatom, hogy a rózsa, amelyet névnapomra kaptam, majd elültettem és kivirágzott egyízben, most újabb ajándékkal lepett meg engem. Nem is egy, hanem három virágot hozott egyszerre. Így, ha összeszámolom, az a névnapi egy szál rózsa most már egy ötszálas csokornak felel meg. Igazán megéri és nagyon jóleső érzés ránézve arra gondolni, hogy kitől kaptam és mi a története. :,o)
Múlt héten voltam CT vizsgálaton, ami elég ijesztő volt és eléggé féltem előtte, de utána megnyugodtam, hiszen nincs se tumorom, se agyvérzésem és ez a tudat igen nyugtatóan bír hatni az emberre, főként, ha arra gondol, hogy tulajdonképpen miért is ne lehetne tumora vagy agyvérzése?
A CT felvételek döbbenetes tényt tártak fel: mégis van agyam. Kissé aszimmetrikus, kissé csavaros, kissé szabálytalan, de az enyém.
A felvételek között akadt egy, amelyen a fejemet profilból vették fel és egyszerre látszik rajta az agyam, a koponyám, a fogaim és a felismerhetően sajátos arcélem az orrommal együtt.
Egészen döbbenetes tud lenni, amikor egy ilyen kép nézegetésénél felismeri az ember a saját vonásait és azt, hogy neki is pontosan olyan koponyája van, mint bármelyik másik embernek.
A kép közlésétől megkímélek mindenkit, de ím itt a gép:
A múlt hétvégét egyébként lakásfelújítás-elkezdéssel töltöttük Balázzsal és azzal a Lacival, aki tud főzni. :oD
Balázs blogjában szépen le van írva minden, megerősítem, úgy volt.
Az mondjuk kimaradt, hogy a gardróbját én szedtem szét egyedül és a gadrób egy része fogta magát és rámzuhant és ettől csúf gardróbsarok-nyom maradt a bal alkaromon, de persze nem is lehet mindent oly részletességgel leírni, ahogy az történt.
Mindenesetre a kemény fizikai munka, amellett, hogy kifárasztott, valódi művészi ihlettel ajándékozott meg és elkészült életem egyik legsokatmondóbb képe, amelynek a könnyedén fellengzős 'Finoman feszülő ellentétek' címet adtam:
Szóval ez a múlt hétvége gyümölcse, a mostanié pedig a 35 mackók szépséges otthonának a meglátogatása volt. A mackók annak ellenére, hogy vérengző fenevadaknak mondják őket, rendkívül barátságos állatkáknak bizonyultak. (Persze volt olyan pillanat, amikor azért örültem a mackók és köztünk lévő kerítésnek.)
Az egyik mackó például odajött hozzánk, lecsücsült, mi leguggoltunk, ő meg picit lefeküdt és beszélgettünk vele.
Határozottan gyönyörű volt és nagy érdeklődéssel figyeltük a mackót, ő meg minket. A mintegy félórás konverzáció végén a mackókának odaadtuk az utolsó kanálka mézet, amit élvezettel elnyalogatott, majd tisztázatlan körülmények között továbbállt.
Ez nem az a mackó, de ő is szép és ő is ott lakik:
Orsi korábban egy telefonbeszélgetés alkalmával felkészített, hogy egész másképp lesz minden egy munkahelyen, mint ahogyan én azt elképzelem.
Igaza lett. És nagyon jó, hogy sok dologra felkészített.
Például számomra a dolgozóság/munkahely valamiféle idealizált képként élt. Vannak ugye ott emberek és mindenki azért dolgozik lelkesen, mert a cégnek az jó és minden azért történik, mert az valamiféleképpen előreviszi a dolgokat.
Hát nem.
Az emberek inkább valamiféle második otthonként építik be magukat a munkahelyre és inkább a kényelemre avagy a kényelmetlenség elkerülésére törekednek sokféle módszerrel. Persze azért dolgoznak is, látványosan, sokat, csakhogy mindenki tudja róluk meg, hogy ők a legnagyobb hardwörkerek...
Szóval a mai bejegyzés megmondós részét ezzel le is zárom, mert ezt a szöveget pár hónap múlva visszaolvasva majd, lehet, hogy csak megcsóválom a fejem. :o)
Inkább megmutatom, hogy a rózsa, amelyet névnapomra kaptam, majd elültettem és kivirágzott egyízben, most újabb ajándékkal lepett meg engem. Nem is egy, hanem három virágot hozott egyszerre. Így, ha összeszámolom, az a névnapi egy szál rózsa most már egy ötszálas csokornak felel meg. Igazán megéri és nagyon jóleső érzés ránézve arra gondolni, hogy kitől kaptam és mi a története. :,o)
Múlt héten voltam CT vizsgálaton, ami elég ijesztő volt és eléggé féltem előtte, de utána megnyugodtam, hiszen nincs se tumorom, se agyvérzésem és ez a tudat igen nyugtatóan bír hatni az emberre, főként, ha arra gondol, hogy tulajdonképpen miért is ne lehetne tumora vagy agyvérzése?
A CT felvételek döbbenetes tényt tártak fel: mégis van agyam. Kissé aszimmetrikus, kissé csavaros, kissé szabálytalan, de az enyém.
A felvételek között akadt egy, amelyen a fejemet profilból vették fel és egyszerre látszik rajta az agyam, a koponyám, a fogaim és a felismerhetően sajátos arcélem az orrommal együtt.
Egészen döbbenetes tud lenni, amikor egy ilyen kép nézegetésénél felismeri az ember a saját vonásait és azt, hogy neki is pontosan olyan koponyája van, mint bármelyik másik embernek.
A kép közlésétől megkímélek mindenkit, de ím itt a gép:
A múlt hétvégét egyébként lakásfelújítás-elkezdéssel töltöttük Balázzsal és azzal a Lacival, aki tud főzni. :oD
Balázs blogjában szépen le van írva minden, megerősítem, úgy volt.
Az mondjuk kimaradt, hogy a gardróbját én szedtem szét egyedül és a gadrób egy része fogta magát és rámzuhant és ettől csúf gardróbsarok-nyom maradt a bal alkaromon, de persze nem is lehet mindent oly részletességgel leírni, ahogy az történt.
Mindenesetre a kemény fizikai munka, amellett, hogy kifárasztott, valódi művészi ihlettel ajándékozott meg és elkészült életem egyik legsokatmondóbb képe, amelynek a könnyedén fellengzős 'Finoman feszülő ellentétek' címet adtam:
Szóval ez a múlt hétvége gyümölcse, a mostanié pedig a 35 mackók szépséges otthonának a meglátogatása volt. A mackók annak ellenére, hogy vérengző fenevadaknak mondják őket, rendkívül barátságos állatkáknak bizonyultak. (Persze volt olyan pillanat, amikor azért örültem a mackók és köztünk lévő kerítésnek.)
Az egyik mackó például odajött hozzánk, lecsücsült, mi leguggoltunk, ő meg picit lefeküdt és beszélgettünk vele.
Határozottan gyönyörű volt és nagy érdeklődéssel figyeltük a mackót, ő meg minket. A mintegy félórás konverzáció végén a mackókának odaadtuk az utolsó kanálka mézet, amit élvezettel elnyalogatott, majd tisztázatlan körülmények között továbbállt.
Ez nem az a mackó, de ő is szép és ő is ott lakik:
posted by kicsijosh at 9:30 du.
2 Comments:
Na végre, hogy írtál! Örülök, hogy a vizsgálat csak szépet és jót mutatott! Készülj fel rá, hogy hamarost zaklatni foglak távrecsegőn, remélem van pár üres órád rám a héten.
It is good to hear about You! Már azt hittük elvesztél. Na, igazából nem is, mert tudtuk, hogy rengeteg dolgod van. Azért egy kicsit talán mégis... Továbbá annak nagyon örülök, hogy a kompjúter tomográf, vagy micsoda, nem mutatott ki semmi rosszat! Hogy mégis mitől fájhat a fejed, azt nem tudom, de pár általános jótanáccsal szolgálhatok. Nagyon fontos lenne a rendszeres életvitel. Ne össze-vissza feküdj illetve kelj. Hasonlóan az evésbe is vigyél rendszert, ha tudsz, és még nem vittél bele. Jó dolog a testmozgás is. Pláne, ha az is rendszeres. Nem feltétlen mindig ugyanakkor ugyanazt, de úgy értem, hogy ne csak heti 1x. Persze gondolom, ezeket mind Te is tudod, csak most egyelőre örülsz, hogy van annyi időd, hogy levegőt vegyél. Ja, és mégvalami, ne hajszold túl magad. Persze azt már Te tudod, hogy mi számít Neked túlhajszolásnak, és mi az, ami még belefér az egészséges tenniakarásba.
Megjegyzés küldése
<< Home