naszóval

Frusztrál, hogy csak hetente írok blogot.
Pedig most hét közben több olyan téma is volt, amiről írnom kellett volna.

Például kedden Linával a Bábszínházban jártunk, ahol a Sade Márki 120 napját tekintettük meg, majd némi levezető beszélgetés és séta után mindketten hazatávoztunk.
A darab arról szólt, hogy... És itt elakadtam, mert pont az volt vele, hogy nem szólt semmiről, legalábbis, amikor megpróbáltunk értelmet lökni belé, az értelem szikrája rendszeresen kihúnyt. (Micsoda gyönyörű képzavar!:o))

És jó volt a darab, csak kissé zavarba ejtő, hogy részemről mindenképp értelmet kerestem benne, és kicsit nehezen fogadtam el, hogy úgy is lehet egy színdarab szórakoztató és nem pusztán időpocsékolás, hogy mélyebb, de valamelyest felismerhető koncepcióval nem bír.

Persze darab közben elképzeltem, hogy ha színikritikus lennék és jót/érdekeset akarnék írni az előadásról, akkor az a gondolat biztosan szerepelne a kritikámban, hogy:

"A darab egyik csúcspontja az, amikor a kissé kiégett madámot alakító Udvaros két, egyenkén 10 kilós bábmellet dob és omlaszt a nézők kiváncsiággal vegyes ijedt arca felé."

Bábmellet nem fotóztam, bábzsiráfot viszont meg de: