nemigazdemégisaz

Szombaton egy könnyednek induló hajvágás végzetes következményeként sikerült megfáznom.
Nem influenza, nem torokgyulladás, hanem közönséges, mezei nátha. De abból aztán az a fajta, amit csak úgy mond az ember: begfáztab...

A náthában az a bosszantó, hogy akkor sem múlik el 6-7 napnál rövidebb idő alatt, ha mindenféle csodaszereket eszik az ember, az általános láz- és fájdalomcsillapítóktól kezdve, a hibiszkuszteán és a savanyúkáposztán át, egészen a hársfamézbe reszelt fokhagymáig.

(Igen-igen, ezek mind megvoltak, a meleg főtt tojás arcon való görgetését meg már csak azért nem írtam, mert az úgy tűnik, tényleg használt valamit.)

Ma viszont tulajdonképpen váratlanul, de jobbra fordult az állapotom, nem szipogok annyit, a zsebkendőfogyasztásom alábbhagyott és kezd visszatérni belém az életkedv. (Ha most mániás depresszióm lenne, akkor azt írnám egyszerűen, hogy beléptem a mániás szakaszomba.)

És észrevettem (nem volt nehéz), hogy tulajdonképpen kisütött végre a nap, a szombat óta tartó ronda-nyálkás-esős idő után.

És pillanatnyilag nem bírom nem azt gondolni, hogy az időjárás és az egészségi állapotom között valamiféle 1:1 arányú megfelelés van.

Tudom-tudom, a formális logika, meg a fiókeffektus, meg az "egy esetből levonni az általánosat". Szóval tudom, hogy nem igaz.

De most ez sem zavar. :o)