plehrofyrc

Aktuálisan az van, hogy kezdem megismerni a határaimat.

Ami persze csak a szofisztikált és eufemizált megfogalmazása annak a fáradtságnak és kimerültségnek, ami miatt egyrészt nem tudom kialudni magam, másrészt rendszeresen fáj a fejem és mindenféle zavaros gondolataim támadnak a világról meg abban az én helyemről.(Pontosabban a zavaros gondolatok túlságosan is világosak és ez aztán végképp megijeszt.)
Sok kérdésem lett hirtelen és főként olyan kérdéseim, amelyekre - azt hittem - már megtaláltam a válaszokat. De most úgy tűnik, hogy ezek a válaszok elveszítették az érvényességüket, lejárt a szavatosságuk.
Különösen ezek kezdtek aggasztani, különösen annak fényében, hogy épp arra készülök, hogy az olyan helyzetben lévő embereknek tudjak segíteni, mint amilyenben pl. most vagyok.
Szóval nagy elhatározásomban úgy döntöttem, hogy fel fogok keresni valakit, aki kicsit összefésüli azt a törmelékhalmot, aminek most látom magam, egy kissé jobban itegrált személyiséggé, de legalábbis egy rendezettebb törmelékhalommá.

Mitagadás, ha címkézni kéne, akkor azt mondhatnám, krízisben vagyok. De az egy olyan ijesztő külföldi szó, ami csak felesleges agódást váltana ki sokakból. És azt ugye nem szeretném, hiszen én erős vagyok, meg kiegyensúlyozott, meg jókedvű, meg mindig minden helyzetben potosan tudom, hogy mit kell mondani és tenni, meg kedves vagyok, meg nyugodt.
Csak éppen ez a nyugodtság elemi erővel akar kirobbanni belőlem és érzem, hogy feszít. Feszít a vihar előtti csend, feszít az erősneklevés.
Legszívesebben üvöltenék, rombolnék és a földhöz vágnám azt a kurva teásbögrét, amit kifejezetten a földhözhajítás céljából vettem és rohannék-rohannék és csak rohannék addig, amíg nem lenne semmi más, csak a semmi.
De nem, erre se vagyok képes, a kurvabögre nem lesz soha összetörve, bögrét ugyanis nem törünk össze, pláne nem dühből. Mert erősvagyok és nyugodt és kedves.

És most felállok a géptől és folytatom a tanulást, mert az olyan nyugodt és kedves dolog, meg békés is ...